Valahol azt olvastam, hogy akkor lesz társadalmilag teljesen elfogadottnak tekinthető a homoszexualitás, amikor az ilyen párok élete is a mindennapok szürkeségébe simul, a tiltás és el nem fogadásnak minden izgalma megszűnik, ha már rég nem kell az egyenlő jogokért küzdeni, nem lesz cool, nem lesz forradalmi, nem lesz példa se ilyen, se olyan irányban, azaz röviden: amikor a homoszexuális párok élete eléri a kispolgáriság mások által is gyakorolt szintjét.  A homoszexualitás megszűnik mint másság.  Ugyanolyanság lesz, minimális különbségekkel, melyekre az ember ügyet sem vet.

Példaképp, a másság egyik feltűnő formája volt egészen a legutóbbi időkig, ha valaki nem házasodott meg időben, vagy akár soha.  Agglegény, vénkisasszony!  Ezek a nyilvánvalóan pejoratív kifejezések mára gyakorlatilag kihaltak, jogosan, hiszen semmi megrázóan különös nincs napjainkban abban, ha valaki single.  Egyébként is, mennyivel coolabb ma valakit értéksemlegesen single-nek nevezni.  Cool.  Ez is milyen egy szó.  Beszarás.

A másik adalékot ma olvastam valahol.  Egy magyarországi leszbikus párról volt szó, hogy ők (nem hivatalosan) összeházasodtak.  Ezt mondta erről egyikük: "Nem azért házasodtunk össze, mert nem szabad. Klasszikus, konzervatív pár vagyunk, fontos volt nekünk."  Klasszikus, konzervatív pár tehát.  Van ebben számomra valami borzongatóan groteszk.  Semmi rossz nincs abban persze, amit mondott.  Miért is ne érezhetné két leszbikus, hogy a társadalmi konvenciók, a házasság szentsége, a család egysége, a felelősség, a klasszikus értékek képviselete - és még amit ehhez gondolhatott - nekik nagyon fontos.  Miért is ne akár annyira, hogy egybekelnek, méghozzá pont ezen világnézeti sarkalat miatt, mint klasszikus, konzervatív pár.  Ők ketten már a bevezető sorokban taglalt irányba hatolnak előre, irány a normalitás.  Miért is ne lehetnének a melegek is konzervatívok?

Nos, egészen konkrétan a fenti eset talán magyarázatra sem szoruló groteszk önellentmondása leginkább abban nyilvánul meg, hogy a konzervativizmus alapvető sajátossága a meglévő értékek megőrzése, és nem erodálása.  Amíg a törvény még meg sem engedi az egyneműek házasságát, sőt, a honi társadalom felhevültebb fele ezt vehemensen ellenzi is, addig esetek híján az klasszikus társadalmi érték semmiképpen sem lehet, csak egy avantgárd próbálkozás, tapogatózás előre.  Nem klasszikus, nem konzervatív.  A pár egy kicsit előreszaladt, a saját szubkultúrájukban a gondolattal nyilván már annyira megbarátkoztak, hogy az a saját összefüggés-rendszerükben számukra klasszikusnak, konzervatívnak hat.  A dolog szépsége a kinyilvánított ok, a személyiségstruktúra felfedése, mely szerint azért házasodunk leginkább, mert mi konzervatívok vagyunk.

Egy társadalmi kisebbség esetében a jogfosztottság és elutasítás állapotától az ugyanolyanság és kispolgáriság felé vezető úton hol a végállomás? 

Ahogy ma az SZDSZ az egyetlen ismert párt, amely ilyen minőségében programszerűen lép fel a melegek jogaiért, vélelmezhető, hogy a liberálisokat napjainkban szecskázók között roppant kevés a meleg.  Ez egy igencsak egyszerű logika: ne harapd azt a kezet, amelyik enni ad.  (Ha nem enni ad, hanem a jogaidért küzd, az ugyanaz.)  A kérdés az, hogy meddig marad fenn ez az állapot (e helyütt eltekintve attól, hogy az SZDSZ napjai valószínűleg meg vannak számlálva).  Mihelyst a melegek közössége beveszi magát a társadalom elfogadott rétegei közé, megszűnik a praktikus oka a politikai vonzalomnak, vagy legalábbis pozitív viszonyulásnak.

Próbálom elképzelni a jövőt.  Vajon lesz-e olyan kezdetű vicc, hogy "két leszbikus zsidózik a vonaton..." 

Egyáltalán: van-e szolidaritás Magyarországon a társadalmi elutasításban  részesülő ill. támadásoknak kitett csoportok között?  Felteszem, nincs.  Minden más illúzió volna.  Könnyen lehet, a melegek között a cigánygyűlölők aránya heteroszexuálisok között mérhető arányra nagyban hasonlítana, már ha készülne ilyen felmérés.  Valószínűleg visszafele is igaz, és a magukat cigánynak valló magyarok között sem kisebb az aránya a melegeket ütni-verni vágyóknak, mint a nem cigány magyarok között.  Hogy állunk a honi zsidósággal vajon, az ő köreikben mit gondolhatnak a cigányokról vagy a melegekről?

És mi lehet a helyzet az egymást átfedő csoportokban?  Egy meleg cigány hova álljon?

Malcolm X (1925-1965), legendás afro-amerikai muzulmán vezető

Az Egyesült Államok afro-amerikai kisebbsége szinte alig hagyta maga mögött az emancipáció utolsó jelentős mérföldkövét, máris felütötte fejét köreikben az ázsia- és hispán-eredetűekkel szembeni fokozódó, és erősen rasszista-jellegű "ellenérzés" mellett főképp a '80-as és '90-es években bizonyos vonásaiban egyre inkább hisztérikussá fokozódó, leginkább hálátlannak és méltatlannak tekinthető harsogó antiszemitizmus.  (Hálátlan és méltatlan annyiban mindenképp, amennyiben az amerikai zsidóság dokumentáltan a legkevésbé rasszista beállítottságú az afro-amerikaiakkal szemben, viszont történelmileg nagyon sokat tett pont e csoport társadalmi és politikai emancipációjáért.  Hisztérikus pl. annyiban, amennyiben 1991-ben Brooklynban egy négynapos, fékeveszett pusztításba torkolló zsidóellenes dühkitörésnek rögvest az elején a kizárólag afro-amerikai elkövetők egy csoportja a nyílt utcán meglincselt egy vallásos ausztrál zsidót.)  Bár merőben más felhangokkal, az antiszemitizmus a fekete keresztény közösségekben és - programszerűen - a fekete-amerikai muzulmánok körében (ld pl: Nation of Islam) egyaránt jelen van.  (Az egész kérdésről további részletek itt és itt.)

Már előre sejthető, hogy ahogy a magyarországi cigányság a saját polgárosodásának útján előrehaladva egyre inkább hasonul a többségi társadalom életmódjához, úgy fog köreikben is kialakulni a fajgyűlöletnek, xenofóbiának, vagy akár az újbóli elkülönülés igényét egyszerre felvető mint megalapozó vallási extremizmus egyik-másik általános vagy speciális válfaja.  Ez utóbbira volna példa az amerikai feketék körében egyre népszerűbb iszlamizálódás, mint az összes nyugati értéktől való radikális elhatárolódás kifejeződése egy - már cseppet sem csekély - részük által.

A berlini "Mr. B" fetisiszta-bolt pirosfűzős Springer-bakancs reklámja a "Box" c. erőszakszex-magazinból

1998-ban egy düsseldorfi alternatív mozi pénztárának pultjáról elvettem egy ingyenes lapot, a helyi meleg közösségi lapok egyikét.  Az apróhirdetés-rovatban igazi gyöngyszemre akadtam: meleg srác kereste olyanok társaságát, akikkel együtt bevándorlókat verhetnek össze az utcán ("Kanacken verprügeln").  Ez azért már valami, gondoltam.  Ezerrel hasít előre hát a melegek emancipációja, útban a neonácizmus felé.

A 2005-ben elkészített, és Mo.-on nyilván érdeklődés híján sohasem bemutatott film: Férfiak, hősök, meleg nácik ("Männer, Helden, schwule Nazis") nagyjából ezt a témát dolgozza fel.  Részlet az egyik ismertetőből:

"Számos szélsőjobboldali radikális számára a német nacionalizmus és a meleg lét között nincs ellentmondás. A neonáci Michael Kühnen szerint ráadásul a meleg férfiak a jobb harcosok.  Ex-neonáci Bernd Ewald Althans holokauszt-tagadásért börtönben ült, ma Berlinben meleg-partikat szervez.  André skinhead, meleg, a bőrfejűek tolerálják.  A film melegek portréját vázolja fel, akik vagy nyíltan szélsőjobbosok, vagy azokkal már szakítottak, és az egyenruhák és férfias rítusok iránti lelkesedésükről mesélnek.  Taglalja továbbá Ernst Röhm egykori SA-vezető és más meleg náci prominensek esetét, akiknek a homoszexualitásuk lett a végzetük."

Mit lehet ehhez még hozzátenni?  Talán csak ezt: "Menetel az erdőben egy szakasznyi félig zsidó, félig cigány, buzi rokkantnyugdíjas neonáci, csupa ávós felmenővel.  Jön velük szembe egy néger."