⁹ P. M. mintabesúgó, tízéves kisfiú, 1932-ben följelentette a beszolgáltatók elől egy zsák búzát elrejtő apját. Az apát kivégezték. A gyereket a parasztok meglincselték.

(Lábjegyzet Kukorelly Endre: Rom. A komonizmus történetéből c. írásából.  Mellesleg kiváló írás, melegen ajánlom mindenkinek.)

S most ugyanezt bővebben.  A történetnek két fő- és számos alváltozata létezik.

A szovjet verzió: az 1-es számú gyermekhős

1932-ben egy kis, világtól távoli faluban élő szegény parasztok gyermeke, Pavlik Morozov 13 évesen már lelkes kommunista, a szovjet pionírok helyi szervezetének vezetője, a sztálini kolhozosítás támogatója.  Egy nap feljelenti saját apját - aki egyébként a falu tanácselnöke - a szovjet GPU-nál (politikai titkosrendőrség, az NKVD, ill. a későbbi KGB elődje) azzal a váddal, hogy iratokat hamisít és ad el kulákoknak, a szovjet nép ellenségeinek.  Az apát bíróság elé állítják és elítélik 10 évre, majd később ki is végzik.  Pavlik családja - a nagybácsi, a nagypapa, a nagymama és Pavlik saját unokatestvére - azonban még ugyanabban az évben ráront Pavlikra, és bosszúból közösen meggyilkolják őt és öccsét.  A tetteseket bíróság elé állítják és egy rövidke per után elítélik.  Hármukat kivégző-osztag elé is állítják hamarosan.  A tárgyalás során egyébként az egész országból táviratok érkeztek a bíróságra, melyben a különböző pionír-szervezetek (és maga Maxim Gorkij is személyesen) azt követelték, hogy a bíróság ne kegyelmezzen a bűnösöknek.

A szovjet kormány Pavlik Morozovból azonnal dicsőséges hőst csinált, mártírt, a reakciós erők áldozatát.  Iskolákat neveztek el róla országszerte, szobrokat emeltek a tiszteletére, számos dalt írtak és egy teljes operát komponáltak az emlékére, továbbá a helyi kolhoz is az ő nevét viselte ezután.  Pavlik Morozov lett az 1-es számú pionír-hős.  Volt iskolája és meggyilkolásának állítólagos színhelye zarándokhely lett, ahova iskolás korú gyerekeket utaztattak tömegével az egész Szovjetunió területéről.

Tartott ez mintegy 60 évig.

Ez alatt az idő alatt gyermekek generációjának sokasága számára - több tízmillió gyerekre gondoljunk - Pavlik Morozov volt a legeslegfőbb követendő példa.  Pavlik sohasem hiányzott az iskolából, kiváló tanuló volt, mindig udvarias tanáraival, és annyira lelkes kommunista, hogy amikor elkerülhetetlenné vált, inkább a családi kötelékeit adta fel, mintsem hogy a hazáját árulja el.  Pavlik a legnagyobb kommunista hős mártírok sorában foglalt helyet, személye ill. mártíromságának története a szovjet történelemben megkerülhetetlen.  Ikonná vált.

A kevésbé szép verzió

A SZU összeomlása után a Pavlik Morozov-kultusz természetszerűleg véget ért, ugyanakkor magát a történetet csak később kezdték el feszegetni, méghozzá csak igen kevesen.  Jurij Druzsnyikov írt a '80-as évek közepe táján egy jobbára magánkutatásokon alapuló életrajzot, melyet annak idején szamizdatként terjesztett, később azonban hivatalosan is megjelenhetett.  Az első történész által megírt és az FSB által rendelezésére bocsájtott dokumentumokon is alapuló könyv 2005-ben jelent meg Catriona Kelly tollából "Pavlik elvtárs: egy szovjet gyermekhős felemelkedése és bukása" címmel.

A két könyvből nagyjából a következő, kissé bizonytalan körvonalú történet kerekedik ki:

Egyfelől, ahogy az idők és a szovjet propaganda igényei változtak, úgy mutálódott a maga korában a történet.  Egyes változataiban nem is iratokat hamisított az apa, hanem gabonát rejtegetett.  Pavlik életkora is ide-oda változik, ahogy a halálának körülményei is.  Bár későbbi kultusza során rengeteg, egyértelműen különböző fiúgyerekeket ábrázoló fénykép jelent meg róla, az egyetlen, hitelesnek elismert képen az idealizált, jóvágású idol helyett egy alultáplált és állatias arckifejezésű gyerek látható.

Meglehetősen bizonyos, hogy nem hogy lelkes kommunista, de még pionír sem volt.  Nem jó tanuló volt, hanem kimondottan problémás gyerek, és gyakorlatilag analfabéta.  Pavlik apja elhagyta a feleségét egy másik helybéli nő miatt, akivel össze is költözött.  Ez ma talán nem hangzik túl megrázóan, de a '30-as évek Szovjetuniójának eldugott vidéki falvában meglehetősen szokatlan kellett hogy legyen; ugyanakkor a helybeliek elnézték ezt az apának, mert igen népszerű volt, többször is újraválasztották tanácselnöknek.  Az apját valószínűleg az anyja felbujtására jelentette fel, bosszúból annak elhagyatása miatt, és szinte bizonyos, hogy teljesen koholt vád alapján.  Az apa egyébként már csak azért sem nagyon hamisíthatott papírokat helybéli kulákok számára, mert a régió egységesen szegény volt, így hát nem is éltek a környéken sem gazdagabb parasztok.

Végezetül, Pavlikot a jelek szerint nem is a saját családjának tagjai ölték meg az apja feljelentése és annak elhurcolása miatt érzett haragjukban, hanem egy pár vele nagyjából egykorú tinédzser, mert vitájuk volt valamilyen pisztollyal kapcsolatban.  A gyilkosság miatt elfogott családtagokat a GPU természetesen megkínozta, így mindannyian bevallották a bűntettet.

A legeslegújabb kutatások szerint viszont még az sem kizárt, hogy a fentiek sem igazak, és csupán annyi történt, hogy valahol meggyilkoltak egy gyereket.  Az összes többi: fikció, a szovjet propaganda-gépezet találmánya.

Kitekintés

Nem kell különösebben fejlett erkölcsűnek lenni ahhoz, hogy az ember gyomorforgatónak találja a történet propagandisztikus változatának mindhárom fő vonását, azaz

1) a besúgás heroizálását (nem is beszélve arról, hogy ha valaki a saját közvetlen rokonával teszi ezt)

2) egy gyermek általi besúgás heroizálását, és...

3) egy gyermekgyilkosság propagandacélokra való felhasználását.

Az oxfordi történész-kutató Catriona Kelly azonban kitér arra is, hogy mind a gyermekmártír-kultuszra, mind a gyermekek általi besúgás igenlésére találunk más példákat is, utóbbiakra akár a saját jelenkori társadalmunkban is.

Az előbbire példa a korabeli népszerű náci játékfilm, a Hitlerjunge Quex.  Ebben a meglehetősen gusztustalan propaganda-filmben a Hitlerjungedhez csatlakozó Heini nevű gyereket némi ide-oda cselekménypótlék után meggyilkolják a gonosz kommunisták, de ő még (szó szerint) utolsó leheletével is a Hitlerjugend himnuszát dúdolja, amikor társai rátalálnak.  További példák az 1591-ben Godunov által meggyilkolt Dimitrij cárevics, ill. az 1918-ban a bolsevikok által agyonlőtt Romanov-gyerekek mártír-kultusza.

A gyermekmártír-kultusznak mindenki által ismert hazai irodalmi példája Molnár Ferenc 1907-es regénye, a Pál utcai fiúk.  Az olvasók elé erkölcsi példaként állítható - és megjelenése óta ilyen értelemben felfogott - gyermek-mártírság e regénybeli propagandisztikus célja nyilvánvalóan nem ideológiai-politikai, hanem társadalmi-moralizáló.  Nemecsek így ikonja lett a félretaszítottak és gyengék önfeláldozás általi lehetséges megdicsőülésének, különös tekintettel a csoport érdekében történő altruista lemondásra - akár a saját életéről.  Nemecsek önfeláldozása a közösség érdekében némiképp párhuzamba állítható Pavlik Morozov szovjet-propagandisztikus narrációjával, amennyiben ez utóbbi esetben a besúgás álnoksága elhalványul Pavliknak a közösség érdekében hozott áldozata mellett, mely a saját családjának okozott kárban, végül saját mártíromságában öltött testet.

Kelly saját másik felvetésére pedig, azaz arra, hogy a nyugati társadalmakban is létezhetnek olyan helyzetek, melyekben a társadalom a leghatározottabban igenli, sőt akár el is várja a gyermekek általi besúgást-feljelentést, a pedofíliát ill. adott esetben a kábítószerrel összefüggő bűncselekményeket hozza fel példának.

Milyen igaz.

Felhasznált források:
- Pavlik Morozov (wikipedia szócikk)
- Squalid truth of Stalin's little martyr (History News Network)
- Pavlik Morozov 1918(?)-1932 (Cyber-USSR, Hugo S. Cunningham)
- Pavlik Morozov: Soviet Boy Hero (Childhood in Russia  1890-1991. University of Oxford)